Guzmics Izidor bakonybéli bencés apát sokszínű személyiség volt, aki a reformkor lelkes nyelvújító irodalmárai közé tartozik. Tanár, író, teológus, nyelvész, drámaíró, műfordító, a Magyar Tudós Társaság rendes, utóbb tiszteletbeli tagja, s a magyar művelődés egyik jeles alakja volt. A bakonybéli apátság életében fontos szerepet töltött be, s főképp a helyi oktatásért tett sokat. Földi maradványai a bakonybéli apátsági templom alatti kriptában nyugszanak.
Guzmics Lászó Jánosfán született 1786. április 7-én. Szülei mélyen vallásosak voltak. Nyolcéves korában nagybátyja, Buday József szentgyörgyvölgyi plébános vette magához, és vállalta magára a jó eszű fiú nevelését. Az alsólendvai iskolában latinul tanult, majd Kőszegen és Szombathelyen folytatta tanulmányait. Gimnáziumba Sopronba járt, ahol a költészetben is elmélyült. Leginkább Ovidiust kedvelte, akinek szellemisége közel állt személyéhez. Már fiatalon elkezdett érdeklődni a versírás iránt: sok esetben egyedül járta a közeli erdőt, amelynek szépségét több korai művében megénekelte. Későbbi életrajzi írásában meg is fogalmazta egykori ars poéticáját: „És azt hittem elég költész vagyok, ha hegy-’s erdőkön andalygok, ’s azokra verseket faragok. De én víg költészetre kissé komoly, komolyra kevésbé voltam mély!!”
1805. november 10-én lépett be a bencés rendbe, és az Izidor nevet vette fel. 1807-től a pannonhalmi apátságban, 1808-tól pedig a győri bencéseknél tanult teológiát. Ekkor a német mellett a görög nyelvet is elsajátította, és logikát, valamint fizikát is tanult.
1808 szeptemberében tett szerzetesi fogadalmat. Ezt követően, 1812-ben Pestre küldték a központi papneveldébe, ahol négy évig hallgatott teológiát. Ez az időszak döntő befolyással volt későbbi irodalmi pályájára nézve. Más német szerzők mellett Herdert olvasott, amely nagy hatást gyakorolt rá. A magyar nyelv művelése iránt is Pesten ébredt fel tudományos érdeklődése, miután Kazinczyt, Berzsenyit, Daykát olvasott. 1813-ban két paptársával együtt megalapította a Magyar Társaságot, amelynek célja magyar nyelvű irodalmi munkák megírása, illetve külföldi alkotások lefordítása volt. Vallotta, hogy a magyar drámairodalom megújulásának egyik lehetséges forrása a klasszikus ókori görög irodalom ismerete, amelynek érdekében több archaikus drámát is lefordított magyar nyelvre.
Tanulmányai végeztével Pestről visszatért Pannonhalmára, ahol 1815-ben áldozó pappá szentelték, és még abban az évben elkezdte tanári pályáját: a pannonhalmi bencés főiskolán hittant és dogmatikát oktatott 1832-ig. 1829-ben a pesti hittudományi kar teológiai doktora lett. 1832-től haláláig a bakonybéli bencés monostor apátja volt, ahol a pazar környezetben lévő apátságot és a hozzá tartozó épületegyüttest fejlesztette: így az angolkert kialakítása is az ő nevéhez fűződik, de felújíttatta a plébániaházat, új bútorokkal látta el a monostort, és több gazdasági épületet is emeltetett.
Az apátságot egy 150 gyerek befogadására alkalmas iskolával és mesterházzal gazdagította, amelyet 1833-ban szenteltek fel (ma „Guzmics-ház”, az ideiglenes ajándékbolt épülete). 1837-ben zeneiskolát alapított és sok esetben szegények taníttatásának költségét is állta. Ebben az időszakban tehát nem csak az apátság fejlesztésében vett részt, de harcba szállt a helyi és a magyarországi oktatásügy korszerűsítéséért és szorgalmazta a nemzeti nyelvű oktatást.
A nyelvújítási program híveként Kazinczy Ferencet barátjának mondhatta, akivel sűrűn levelezett, s maga is próbálkozott a nyelvújítás leleményes eszközével. Legismertebb szóalkotása a bencés apátságnak otthont adó Szent Márton-hegyre vonatkozik. Ő nevezte el Pannonhalmának, amely később, 1965-ben a település, Győrszentmárton neve is lett. A nyelvészet is foglalkoztatta, így a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban több ízben jelentek meg ilyen témájú írásai. Emellett közreműködött a Magyar Tudós Társaság alapszabályának megfogalmazásában is.
Szépirodalmi, tudományos, fordítói és nyelvújító munkássága mellett olyan általános dogmatikai témákkal is foglalkozott írásaiban, mint az isteni gondviselés, vagy a cölibátus. Emellett a katolikus–protestáns unió létrejöttét támogató esszéi is jelentősek. 1832-ben megalapította az Egyházi Tár című folyóiratot, amelynek 1837-ig szerkesztője volt. Ebben terjedelmes értekezéseket jelentetett meg teológiai témákban.
Munkásságából kitűnik, hogy életét a vallás mellett a közügyeknek szentelte, s erről tanúskodnak ránk maradt munkái is. 53 évesen halt meg Bakonyélben rövid, de súlyos betegség után 1839. szeptember 1-én.
Guzmics életrajzírója így fogalmaz személyéről: „heves de mégis szelid szemű, barátságos, kellemes és vig társaságu volt, mit jól tudnak mindazok, kik őt közelebbről ismerték”.
Felhasznált irodalom:
- Czuczor Gergely: Guzmics Izidor (Akad. Évk. 1842. V.);
- Zoltvány Irén: Guzmics Izidor életrajza (Bp., 1884).
- Legányi Norbert, Berkó Pál (szerk): A pannonhalmi Szent Benedek-rend névtára 1802-1986, Pannonhalma 1986.:
- Bridel Fidél: Életirás. Guzmics Izidor bakonybéli apát életrajza. in: Vallási és Egyházi Tár XIV. füzete, 1839. július.
- Magyar Életrajzi Lexikon 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest (1967), 649. oldal
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Magyar Elektronikus Könyvtár
A felhasznált kép Barabás Miklós festménye (1836)