A hálaadó vesperáson 2023.12.31-én elhangzottak:
“Ma, Szilveszter este visszatekintünk a 2023-as évre, megköszönjük Istennek, amit az Egyház közösségében Tőle kaptunk. Az Úr iránti hálánkkal együtt köszönetet mondunk mindazoknak, akik az elmúlt évben közösségünkben Istent és az ő népét szolgálták.
1. Hála a szentmise és a szentségek ünnepléséért
1.1 A szentmise ünnepléséért
A mi egyházközségünk kicsi, – bár a vendégekkel együtt általában megtelik a templomunk – vasárnaponként kb. 70 helybéli hívő vesz részt szentmiséinken. Az erősségünk az, hogy ebből a kis közösségből sokan vállalnak szolgálatot, adják az idejüket, figyelmüket, személyiségüket a liturgiához, így nálunk a liturgia valóban az, amit a görög szó eredetileg jelent, leiton ergon: a nép műve. Köszönet ezért:
• a szentmise szolgálattevőinek
– a papoknak és a diakónusnak: Izsák, Ábel, Berkes János atyáknak,
– az igehirdetőknek: Izsák, Ábel, Anzelm, János testvéreknek, nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy templomunkban szintvonalas, biblikus, az embereknek utat mutató és lelki életüket tápláló homíliák hangzanak el,
– a lektoroknak, felolvasóknak, annak a 12 felnőttnek, akik Isten igéjét nagy tisztelettel és jól érthetően olvassák fel, köszönjük Vajda Andrásnak, hogy személyekre fordított figyelemmel készíti és korrigálja a beosztásukat,
– a ministránsoknak: 7 gyermeknek az oltár szolgálatát, külön köszönjük Berkes Balázs hűséges szolgálatát és a ministránsok irányítását,
– az ostiáriusoknak, 8 felnőttnek, akik a templomba érkezőket fogadják, s őrködnek azon, hogy a liturgiához illő csend és figyelem legyen templomunkban,
– Anzelm testvérnek és segítőjének Jákob testvérnek a sekrestyei szolgálatot, valamint a templom szentmisékre történő előkészítését Máté és Efrém testvérnek,
– a 12 takarítónak templomunk tisztántartását, a 10 kenyér sütőknek az eulogion készítését, Anzelm testvérnek, hogy az ő szolgálatukat beosztja, koordinálja.
– a perselypénz számlálását és könyvelését Válickó Gyuláné Erzsinek és Supán Istvánnak.
• Köszönet a közösségi liturgiát felemelő zene szolgálattevőinek
2023-ban vezettük be, hogy négyféle zenei stílusban ünnepeljük a szentmisét. Ezt az igényes és változatos énekrendet értékelve távolról is sokan eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek. Az új mise-énekrend pedig a következő:
– A hónap első vasárnapján gitáros szentmisét ünnepelünk, köszönet Ignác testvér és a „4#” zenekar szolgálatáért, köszönjük, hogy templomi közösséget is bevonják az éneklésbe.
– Havonta 1 vagy 2 vasárnap orgonás – népénekes szentmisét énekelünk, nagy köszönet Jákob testvér szintvonalas kántori szolgálatáért, köszönjük, hogy fáradhatatlanul gyakorolva végzi a Kántorképzőt, külön köszönöm azt a törekvését, hogy Isten népét egyre jobban bevonja az éneklésbe, ne felejtsük el, hogy a szinódus egyik fő jelszava (és a II. vatikáni zsinaté is) a részvétel. Hasonló köszönettel tartozunk Günter testvérnek, aki énekszolgálatokat szervezi és vezeti, valamint az éneket kivetítő működését biztosítja.
– Havonta egyszer a Szent Mauríciusz Kórus vezette Taize-i énekes misén veszünk részt. Hála ezért Izsák atyának és Szent Mauríciusz kórus tagjainak. Köszönjük a sok próbára áldozott időt, a kórus ünnepeken is vállalt szogálatát. Michael Banach nuncius urat is lenyűgözte a kórus éneke, különösen a „Salom lach Mirjam”, a héber Üdvözlégy Mária éneklése.
– Havonta egyszer a bencés hagyományt éltetve gregorián énekes misét ünnepelünk. Köszönet ezért a Gregorián Scholának és az Ausculta énekegyüttesnek, Szedlák Ilának, Kurucz Emesének, Izsák atyának, Günter és Jákob testvéreknek.
1.2 Hála a szentségek ünnepléséért
- keresztelést 4 alkalommal ünnepeltünk (január elején, húsvéthétfőn, június végén, szeptember közepén): 17 gyermeket kereszteltünk, (8 bakonybélit, 9 vidékit)
- házasságot 2 pár (vidéki) kötött templomunkban
- bűnbánat szentségének kiszolgáltatása az alábbi rendben történt:
- bűnbánati liturgiát, illetve meghirdetett gyóntatást két – két napra szerveztünk Húsvét és Karácsony előtt,
- egyéni egyeztetés alapján gyónásra és lelkivezetésre az egész év folyamán volt lehetőség
- betegek ellátása következőképpen történt:
- betegek kenetét nagyböjtben, 03.16-án közösségben szolgáltattuk ki kb. 10 hívőnek
- Húsvét és Karácsony előtt személyes látogatás során szolgáltattuk ki a szentségeket kb. 10 hívőnek
- 18 elhunytat (16 bakonybéli, 2 elszármazott) temettünk el az Egyház liturgiája szerint
2. Köszönet a 2023-as közösségi programokért, találkozásokért
2.1 Hála rendszeres közösségi alkalmainkért
• Hó eleji Kávéházért, – köszönet Stenger Évának, a Kávéház házigazda szolgálat beosztásáért és az egyes alkalmak házigazdáinak a sok finomságért.
• Szent Mauríciusz Kórusért (létszáma: kb. 20 fő), – köszönet Izsák atyának és a kórus tagoknak a pénteki próbákért, a szentmiséken és más plébániai alkalmakon végzett szolgálatokért.
• Bibliakör, tagjai kéthetente találkoztak, résztvevő 10 fő, – köszönet János testvérnek és Ábel atyának az alkalmak vezetéséért, valamint Gyémánt Lenkének az alkalmakra szóló meghívókért
• Férfikör, havonta találkoztak, résztvevő 10-12 fő – köszönet Ikits Tamásnak a Férfikör vezetésért, a tagoknak az aktív részvételért, valamint az önkéntes munkákért (Temető rendbetétel, karitász favágás)
• Ifjúsági csoport, havonta találkoztak, 10-12 fő – köszönet Ignác testvérnek, Kiss Bernadettnek, Petrovics Anettnek, Ábel atyának az alkalmak vezetéséért
• „4#” ifjúsági zenekar, 9 fő, – köszönet Ignác testvérnek és Feczkó Csongornak a zenekar vezetésért, a tagoknak a próbákért és a gitáros misék szolgálatáért
2.2 Hála az év kiemelkedő plébániai eseményeiért
- Január 21-én Ökumenikus vesperás és találkozó (Dudinszky Éva pápai ref. lelkész hirdetett igét, kb. 30 résztvevő)
- Február 11-én Farsang a Boldog Gizella Házban (kb. 50 résztvevő) – Köszönet Kovács-Puszkás Évának és szervezőtársainak
- Április 15-18-ig a plébánia Szent Mauríciusz Kórusa és a szerzetesek Velencébe és Muranoba zarándokoltak Szent Gellért sírjához
- Április 28-30 egyházközségünk részvétele Ferenc pápa látogatásának programjain
• A Szent István Bazilikában 04.28-án a szerzetesekkel és szolgálattevőkkel találkozón (5)
• Papp László Arénában 04.29-én a fiatalokkal való találkozón (10)
• Kossuth téri szentmiséje 04.30-án (Bakonybélből 15 fő, olaszfalusiakkal együtt utaztunk) - Május 13-án Egyházközségi zarándoklat Bakócára és Máriagyűdre (kb. 20 fő)
- Június 28-július 1-ig általános iskolás gyermekek hittantábora
- Hálás köszönet a 35 gyermeket táboroztató
4 felnőtt vezetőnek (Bognár Andrea, Kajtár Szilvia, Katona Mariann, Ábel atya),
12 diák segítőnek,
és az elláttást biztosító 3 felnőttnek (Supán Istvánné, Csáki Nóra, Éllő Andrea)
- Hálás köszönet a 35 gyermeket táboroztató
- Július 23-26-ig Ifjúsági hittantábor a Pilisben
Köszönet a 12 fiatalt táboroztató vezetőknek, Ignác testvérnek, Kiss Bernadettnek és Petrovics Anettnek - Augusztus 12-én részt vettünk az „1Uton” zarándoknap fiatalokért járt zarándoklatán
Nagyteveltől kb. 15 fős csoporttal jöttünk, a szentmisén kb. 80-an vettek részt. (A kezdetektől egészen idei évig ezt a programot is Fülöp Teréz testvérünk szervezte.) - Augusztus 20-án, Szent István ünnepén három kórus közös előadásában hallhattuk Händel Messiás című oratóriumát
- Szeptember 22-24-ig Szent Gellért millenniumiát ünnepeltük a plébánián
• 09. 23-án délelőtt Szent Gellért emlékülés – konferencia a Boldog Gizella Házban,
• 09. 23-án a vesperáson Bartholomaiosz Konstantinápolyi Pátriárka és áldása
• 09.24-én délelőtt ünnepi szentmise emlékeztünk Gellért ezer éve történt érkezésére
• 09.24-én este Clamaverunt iusti címmel az Ausculta Énekegyüttes, a Szent Mauríciusz Kórus és az Orlando Énekegyüttes Szent Gellért emlékévet záró hangversenye - Október 15-én Michael Banach nuncius úr vezette a szentmisét és mondta a homíliát
- A “Szállást keres a Szent Család” hagyományt elevenítettük fel az idei adventben
Az adventi időszakban egy kis fa betlehem jár körbe a faluban. A betlehem fogadásában és továbbadásában közel 20 család vett részt, december 22-én a Boldog Gizella Házban volt a „Szállást keres a Szent Család” záróalkalma.
3. Hála a katekézisért
Az óvodában 2 csoportban kb. 20 gyermeket tanítunk hittanra, az alsó tagozatban 3 csoportban mindenki hittant tanul.
Elsőáldozási előkészítőre 2 csoport jár (a 4. osztályosok 2024. májusban, a 3. osztályosok 2025. tavaszán lesznek elsőáldozók).
Bérmálási előkészítőre 4 fiatal jár, bérmálás 2024. június 30-án lesz.
Köszönjük hitoktatóinknak, Vörösházy Veronikának (6 hittan csoport) és Körmendi Emesének (1 hittan csoport) a gyermekek hitre nevelésért végzett rendszeres és áldozatos katekézist.
4. Hála az Egyházközségi Karitász szolgálatáért
Karitászunk küldetése, hogy rászoruló embertársainknak – lehetőségeinkhez mérten – anyagi és lelki támogatást nyújtsunk. 2023-ban ezt a küldetést a következő szolgálatokkal igyekeztünk teljesíteni:
- Húsvét előtt 32 család részére tartós élelmiszercsomagot szállítottunk ki.
- A Caritas Hungarica Szép Otthon Programjának keretében 1 családot támogattunk lakásfelújításban.
- 5 főt segítettünk az év első négy hónapjában tűzifával.
- 1 családot 20 ezer Ft értékben élelmiszervásárlásával segítettünk.
- Augusztus végén beiskolázási támogatást adtunk 7 családnak összesen 89.000 Ft értékben.
- November elején 31 családnak szállítottunk ki tisztítószer csomagot. A jelentős értékű tisztítószer adományt a Henkel cégtől Kasper Gábor testvérünk közvetítésével kaptuk.
- Havi iskolai napközi díj befizetéssel egy családnak segítettünk.
- Decemberben 32 család részére tartós élelmiszercsomagot szállítottunk ki.
- December hónapban a Bakony Erdő ZRT-től karitatív célra tűzifát kaptunk. A tűzifa feldolgozását a Férfikör tagjai és önkéntesek végzik, december és január folyamán szállítjuk a rászorulóknak.
- A Karitász önkéntesei (Csáki Nóra és a szerzetes testvérek) rendszeresen egyedül élő időseket látogatnak.
Köszönjük a Karitász önkénteseinek, Supán Istvánné vezetőnek, Csáki Nóra, Körmendi Emese, Kiss Bernadett és Supán István testvéreinknek a rászorulók érdekében végzett áldozatos szolgálatát!
5. Köszönet a Boldog Gizella Ház és a plébániai működtetéséért
5.1 A Boldog Gizella Ház működéséért hálával tartozunk, mert:
- Jó szolgálatokat végzett egyházközségünk és vendégeink javára:
• 2023-ban ezernél több éjszakai szállást adott zarándok vagy lelkigyakorlatozók számára
• 9 plébánia csoportnak adott heti kétheti vagy havi rendszerességgel otthont
• Számos csoport, zarándok vagy családi rendezvény helyszíne volt, - Fenntartása gazdaságos, az adományok és a terembérleti díjak fedezik a fenntartási költségeket. A zarándokok elégedettek.
- Kiváló csapat működteti, köszönet nekik az egész éves szolgálatáért!
• Berkes János gondnok és zarándokfogadónak, köszönjük a működőképességet, a rendet
• Vajda-Szekrényes Zitának, aki a zarándokszállás irodavezetője – zarándokfoglalások precíz kezelését,
• Válickó Gyuláné pénztárosnak, Molnár-Mészáros Gabriella könyvelőnek – pénzügyek kezelését,
• Szekrényes Józsefné Marika és Németh Tamásné Valika takarítónőknek – köszönjük a Ház tisztántartását, készenlétüket, hogy a csoportok után – legyen hétköznap vagy vasárnap – mindig eljönnek, hogy újra tisztává varázsolják Közösségi Házunkat.
• + Fülöp Teréz és Bognár Andrea kertgondozóknak, köszönjük a festői szépségű előkertet, melynek látványa Teréz testvérünkre emlékeztet, aki létrehozta és az idei évig gondozta ezt a kertet, de sajnos, november 11-én eltávozott közülünk. Reményünk szerint, immár a Mennyei Haza kertjében gyönyörködik. Köszönjük Andreának, hogy átvette Teréztől, és hozzá hasonló ambícióval és esztétikai érzékkel folytatja a kert gondozását.
5.2 Köszönet a plébániai működtetéséért
– Váliczkó Gyuláné Erzsinek – aki irodavezetőként – a plébános legszorosabb munkatársaként – lelkiismeretesen gondoskodik a plébánia pénzügyeiről, az anyakönyvek vezetéséről, a plébánia és az egyházközség tagjainak mindenféle ügyes-bajos dolgáról.
– Mészáros Gabriella könyvelőnek, – köszönjük, hogy elvégzi a plébánia pénzügyeinek szakszerű könyvelését.
– Plébánia képviselőtestületének, Kovács-Puskás Éva elnökasszony és a képviselőknek köszönjük, hogy szolgálatukkal részt vesznek az egyházközség vezetésében, támogatják a plébános közösségépítő munkáját.
– A plébániai kommunikációs szolgálatát végző testvérek munkáját is köszönjük:
Gyémánt Lenkének – Hírmondó egyházközségi oldalának előkészítését, Monostor honlapján a plébániai oldal szerkesztését, valamint a plébániai események dokumentálását,
Vajda Szekrényes Zitának a plébánia Face-Book oldalának szerkesztését,
Baky Annának a Monostor honlapján a plébániai oldal szerkesztését.”